⇦ ⇨

Rendhagyó módon egy könyvajánlóval készültünk mára kreatív lánykánk, Borsika tollából. Anthony Burgess Gépnarancsa elsőre talán sehogyan nem kapcsolható versenyünk témájához, de ha jobban belegondolunk, mindig csak akkor tudjuk igazán megbecsülni azt, amink van, ha egyszer megmutatják, milyen lenne a világ nélküle.

- Gépnarancs.
- Gééépnaraaaancs???????
- G-é-p-n-a-r-a-n-cs.

A fenti párbeszéd elhangzása után vettem kezembe Anthony Burgess Gépnarancs c. művét, izgatottan várva, hogy végre megtudjam, mit is takarhat ez a szokatlan cím. Később megértettem, hogy a barátnőm miért ajánlotta a könyv elolvasását, és miért nem kezdte el hosszan, fájdalmasan elemezgetni az idegenül csengő, ám roppant frappáns címet.
A mű látszólag egyszerű, de valójában igen összetett történetét a fiatal főszereplő, Alex tolmácsolása alapján ismerhetjük meg. Az ő ellentétekkel teli karaktere az első benyomás után fokozatosan egy-egy szimpatikus vonással is megajándékoz bennünket, aminek segítségével részben szerethető figurává válik. (Számomra a fiú komolyzenéért való rajongása jelentette az első kis reménysugarat.) A regény hasonlít egy trilógiához. Az emberi élet egy rövid részletének három szeletkéjét mutatja be.
A világ, ahol járunk, nem éppen ideális. Mindennapos a bűnözés, megszokott az erőszak, nem meglepő az embertelenség. Mégis azt mondhatjuk, hogy ez az idegen hely valamiben nagyon hasonlít Földünk társadalmához. Nincsenek szörnyek, tündérkék, vámpírok. A központban ott áll az ember, aki irányítója és áldozata az önmaga által létrehozott közösségnek. Megjelenik család, barátság, vallás, politika; egymással szemben a jó és a rossz; börtön, szabadság, a döntés lehetősége; eszmék, hatalmak, fejlődés és egy helyben toporgás.
Az olvasó elszörnyed a főszereplő fiú cselekedetein. „Hogyan lehetséges mindez?” Először nem tudjuk átérezni, nem tudjuk magunkat a szereplők mellé besorolni. Ez a rideg, sötét, érthetetlen közeg mégis ott rejt magában valamit, ami miatt nem hirtelen kitalált rémmesének gondoljuk a leírtakat, hanem egy kicsit valóságosnak. Pontosabban: a valóság groteszk felnagyításának.
Véleményem szerint a könyv legfőbb értéke abban rejlik, hogy gondolkodásra késztet. Negatív képet kapunk egy elrettentő világról, és ez segít minket a valóság megítélésében. Egyrészt tudatosul bennünk, hogy pozitívan vélekedhetünk társadalmunkról, ésszerűvé válik a bizakodóan optimista magatartás. Másrészt felmerül a kérdés, hogy a sok leírt szörnyűség vajon milyen mértékben, milyen ténylegességgel fordul elő napjainkban. Azt hiszem, minden egyes említett mondatot igazolni tudnánk, ha figyelmesen körültekintenénk a közvetlen, s nem közvetlen környezetünkben. Talán ettől is kerül közelebb hozzánk ez a papírra vetett látomás, és ettől válik még riasztóbbá a gondolatok egymásutánja.
A könyv végén Anthony Burgess egyéni stílusában végérvényesen tudtunkra adja, mit is szeretett volna a címmel kifejezni. De vajon vehetem-e a bátorságot, hogy az író gondolatait analizálni kezdjem? Azt hiszem, nem. Ez a könyv a Gépnarancs. Kimondhatatlan, megfoghatatlan, de önmagáért beszélő. Gépnarancs – így, egyszerűen.